>> >>

A Fekete Sas Kiadó által megalkotott „Budapesti kultúrtörténeti séták” című sorozat új kötetének témája a Gellérthegy. A sorozat első darabja az Andrássy út volt, a második pedig A régi pesti városfal mentén, mely utóbbit a Budapesti Városvédő Egyesülettel közös kiadásban jelentettük meg. 

A sorozat eddigi sikere is azt jelzi, hogy a fővárosnak szüksége van olyan helytörténeti, kulturális kiadványokra, amelyek élvezetes, könnyen befogadható, ugyanakkor szakmailag pontos és tartalmában gazdag módon, az olvasókat megérintve mutatja be Budapest múltját és jelenét. 

A tíz szerző által írt, és Entz Géza, a Gellérthegyvédő Egyesület elnöke által írt előszóval ellátott könyv nem a szó szoros értelmében vett útikalauz, hanem kedvcsináló az olvasóknak és „kalandozóknak”, érdeklődőknek és ínyenceknek, járókelőknek és turistáknak. 

A kötet elkészítésében természetvédelmi, kert- és tájépítészeti, régészeti szakemberek is részt vettek. A Gellérthegy fotósa – ahogy a többi köteté is – Surányi J. András. A sorozatot Fazakas István, a Fekete Sas Kiadó vezetője szerkeszti, a kötet szerkesztője Saly Noémi. Szerzők: Bajor Zoltán, Csemez Attila, Csontó Sándor, Entz Géza Antal, Götz Eszter, Holló Szilvia Andrea, Korompay Judit, Korompay Katalin, Saly Noémi, Szántó András, Zádor Judit.


SKU SKU16450
Szerző Gellérthegy
Alcím GELLÉRTHEGY BUDAPESTI KULTÚRTÖRTÉNETI SÉTÁK 3.
Illusztráció Surányi J. András fotóival
Kiadó Fekete Sas Kiadó
Megjelenés éve 2017
Nyelv magyar
Formátum A!, 272 oldal, Kartonált, cérnafűzött
ISBN 978-615-5568-39-8
 
Ár: 3.500,00 Ft (11,67)
Mennyiség

Ajánlja ismerősének

: *
: *
: *
Írja be a képen megjelent karaktereket:


 

Vásárlói visszajelzések

Vásárlói vélemény
Erről a kiadványról még senki sem írt véleményt
Írja meg véleményét
: *
Értékelés: *
: *
A vélemény maximum 2000 karakter lehet
Írja be a képen megjelent karaktereket: