T. Konda Szilvia

2001-ben szerzett diplomát az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképzőben, művelődésszervező-kommunikáció szakon. 2016-ban a Budapesti Kommunikációs Főiskola Könyvmenedzsment Szakirányú továbbképzését végezte el. Sok éven át közéleti és ezoterikus magazinokban jelentek meg cikkei.

Az írás már kisiskolás kora óta jelen van az életében: kezdetben önmagának írogatott novellákat, s az iskolai újság szerkesztésében vállalt szerepet – általános iskolában, gimnazista éveiben, s főiskolásként is. Mégsem vezetett egyenes út az újságírás felé: azt sok éven át hobbiként űzte, más polgári foglalkozása mellett. A könyvek és az olvasás szeretete azonban végig megmaradt: több könyvkiadó szerkesztőségében dolgozott, s másoddiplomáját is könyves szakon szerezte meg. Több ezoterikus kötet szerkesztése fűződik a nevéhez.
Régóta érlelődött benne egy hosszabb mű megírása, amit a saját életében zajló különös események inspiráltak, melyek hatására az asztrológiával is komolyabban foglalkozni kezdett. Első kötetében fontos szerepet kap az asztrológia is.

A szerző kiadónknál megjelent műve