Tálas-Tamássy Tamás

A csapás


Tálas-Tamássy Tamás orvosként élte le élete nagyobbik felét. Volt sebész, majd körorvos lett a főváros környékén. A kilencvenes évek egészségügyi változásai késztették írásra. Először publicisztikái, interjúi jelentek meg, aztán egy-két pályázatra novellát is írt. Mostanában, illeszkedve a változó világhoz, néha blogokkal jelentkezik közérdekű témákban.

Első kötete 2006-ban magánkiadásként, majd 2020-ban a Fekete Sas Kiadó gondozásában jelent meg Vizit éjes éjjel címmel. A könyvben naplótöredékek keveredtek fiktív történetek epizódjaival, korrajzként a gyógyítás világának négy évtizedéről.

A szerző most újabb történettel állt elő. Mese felnőtteknek. A regény főszereplője a múltbéli utazásra induló friss nyugdíjas, akit jóval élete derekán túl hoz össze a vak véletlen a tudat alatt mindig megálmodott társsal, aki elhozza számára az együttrezdülés élményét és a feltétlen bizalom közös buborékéletét.

Ám sorsa, sorsuk váratlan fordulatai szembesítik létezése, létezésük törékenységével. Így ír erről: „Bonyolult dolog a sors. Mindegyikük magányosan kénytelen viselni a maga túlélőségét. Egyszerre köti össze őket a feltétel nélküli vonzódás és a háttérben az aggodalom, ami most már soha nem lesz elhagyható. Furcsa, hogy a köztük mágnesként működő erőtér intenzitását minden pillanatban együtt élik meg, az aggodalmat viszont titkolni kell, az rombol…” Igen, így, vagy úgy, mindannyian túlélők vagyunk…

Miközben a szereplők kapcsolata kibontakozik, folyamatos idősík váltásokban jelennek meg életeseményeik, múltból felbukkanó történetek. Maguké is, másoké is. A társasági összeverődések során különféle figurák kerülnek elő, néha meghökkentő sorsokkal. A szerző mesél háborúról, 1956-ról, az életre készülés, az orvoslás árnyalatairól, közeli és távoli tájakról, barátokról, szerelmekről… Mert neki mindig mindenről eszébe jut valami. A történet, a mese mellett, mögött azonban finom eleganciával mutatja meg a lélek apró rezdüléseit is. Nem tolakodóan, de gyakran elemez, számot vet, s figyelmeztet is.

Üljünk mellé, s hallgassuk!

Szádváriné Kiss Mária

Biatorbágy Közművelődéséért Alapítvány


„Tálas-Tamássy meggyőzően ábrázolja érzelmek kibontakozását a sors véletlen fordulatai között. Megmutatja, hogy a test hanyatlásán és az évek múlásával táguló magány szürkeségén hogyan lehetnek úrrá a múltban gyökerező emlékek, barátságok, és az élet soha fel nem adható megújulása.”

Vitéz Károly Yale ’63 New York

 

Előzménye: Vizit éjes éjjel


Legalacsonyabb ár az elmúlt 30 napban: 2550 forint

25% kedvezmény

2 775 Ft

Adatlap
Szerző: Tálas-Tamássy Tamás
Cím: A csapás
Részletes tematika: regény
Kiadó: Fekete Sas Kiadó
Megjelenés éve: 2021
Formátum: A5
Oldalszám: 296 oldal
Kötészet: kartonált, ragasztókötéses, füles
ISBN: 978-615-6168-14-6