Maria João Cantinho

A fény mögött

versek
Fordította: Petőcz András

Különleges kötet, különleges költő. Filozófus, PhD-doktor, Walter Benjamin, a nagyhatású német filozófus életművének kutatója. A gyerekkorát Afrikában, az egykori portugál gyar­maton, Angolában töltötte. Ott ismerte meg az őserdők és a sza­vannák világát, és ezek az élmények folyamatosan jelen vannak költészetében.

Mint oly sok portugál a történelemben és napjainkban, Ma­ria Cantinho is világutazó: Brazília éppúgy otthonos a számá­ra, ahogy Kelet-Európa, szívesen ír verset a romániai Tulcsáról éppúgy, ahogy Budapestről vagy éppen a „magyar tengerről”, a Balatonról. Mindemellett jól ismeri a spanyol vagy a francia kortárs irodalmat, érzékeny európaiként figyeli a körülötte zaj­ló eseményeket, nem idegenek tőle a történelmi, politikai vagy társadalmi kérdések sem.

Az írásai élettel telítettek. Számára „a zene létezik és a sza­vanna titka, / a törzs tüze meg a tánc, / s a végtelen idő, / (…) mindaz, / amire vágysz az istenek előtt, / a porral egyesülve”, ahogy ezt a Szavanna című, édesapjára emlékező versében megfogalmazza. Ebben a kötetben olykor egzotikus kifejezé­sekkel találkozhatunk, mint például a jakaranda nevű növény, és ezen egzotikus szavak, verssorok segítségével megnyílik a számunkra egy olyan világ, amelyet kevésbé ismerünk itthon, Magyarországon.

Maria Cantinho a portugál irodalom meghatározó jelentő­ségű lírikusa. Első magyar nyelvű kötetének a megjelenése ép­pen ezért fontos pillanat a számunkra, mindazok számára, akik ismerni akarjuk az európai kortárs költészetet.

Petőcz András


Legalacsonyabb ár az elmúlt 30 napban: 2610 forint

*A vonatkozó jogszabály értelmében ezen termék esetében a borítóárból nem adható 10%-ot meghaladó kedvezmény. 2024. évi XIII. törvény 9. § (link)


Várható megjelenés: február vége.

10% kedvezmény

2 610 Ft

Függőben levő rendelés

Engedélyezett utánrendelésre

Adatlap
Szerző: Maria João Cantinho
Cím: A fény mögött
Fordító: Petőcz András
Alcím: versek
Részletes tematika: vers
Kiadó: Fekete Sas Kiadó
Megjelenés éve: 2025
Formátum: A5
Oldalszám: 56 oldal
Kötészet: kartonált, ragasztókötés, füles
ISBN: 978-615-6846-00-6