Csoma Gergely

A megkötött idő

Varázslások, ráolvasások, rontások, archaikus imák és népmesék Moldvából

Csoma Gergely egy távoli világba, Moldva falvaiba kalauzolja olvasóit. Bepillantást nyerhetünk a moldvai emberek gondolkodásába, a napi tevékenységeket átitató hitvilágba, szokásokba, a gyógyítás és varázslás fortélyaiba. Megismerhetjük, mit gondoltak eredetükről, milyen mesékkel vették magukat körül, hogyan zajlottak ünnepeik, esküvőjük, temetésük.

Csoma Gergely 1977 nyarán járt először Moldvában a csángómagyaroknál. Megrázta, amit ott látott. Járta a falvakat, fényképezni kezdett, és összebarátkozott az ott élőkkel. Megnyíltak neki az emberek, szívesen válaszoltak kérdéseire. 1988-ban a Corvina kiadó megjelentette „Moldvai csángómagyarok” című fotóalbumát, amire minisztériumi nívódíjat kapott. A Ceaușescu-diktatúra kitiltotta emiatt Romániából. Hogy bejuthasson Moldvába, nevet változtatott, és évekig így élt. 1992 után Magyarországon csángó gyerektáborokat vezetett, mert fontosnak tartotta a rendszeres helyszíni kutatás mellett, a magyar nyelvű tanítás bevezetését a csángó fiatalok számára. 2002 és 2003 között Magyarfaluban megszervezte és beindította a magyar nyelvi oktatást.

Eddigi munkássága során kilenc kötete jelent meg a moldvai csángómagyarokról. Ez a kötet negyven év gyűjtött anyagát mutatja be. A ráolvasások, archaikus imák, varázslások, gyógyítások, népmesék és eredettörténetek autentikus nyelven, a rögzített hanganyag alapján szólalnak meg. A könyv különlegessége a huszonöt Bákó és Aknavásár körüli falu emléke mellett, a legarchaikusabb öt északi csángó település megmentett folklór anyaga, amit utolsóként gyűjthetett össze.


Legalacsonyabb ár az elmúlt 30 napban: 7100 forint

7 100 Ft

Elfogyott
Adatlap
Szerző: Csoma Gergely
Cím: A megkötött idő
Alcím: Varázslások, ráolvasások, rontások, archaikus imák és népmesék Moldvából
Kiadó: Fekete Sas Kiadó
Megjelenés éve: 2016
Formátum: A4
Oldalszám: 680
Kötészet: Keménytáblás, fűzött
ISBN: 978-615-5568-22-0