Arhur (e-könyv)
Ha nem találod az életben az igazságot, akkor keresd az igazságban az életet.
Kr. után 537-ben járunk, a hajdani, skóciai Camlann település mellett vívott híres csata évében, amelyben a mitikus Arthur király életének legnehezebb párviadalát vívja Mordreddel, aki felett bár győzelmet arat, de ő maga is halálos sebesülést szerez.
Egy héttel a csata napja előtt kezdődik a történet. Az idős Arthur számára a háborús idők már réges-rég a múlt ködébe vesztek, mostanra békére vágyakozó bölcs, akit már leginkább az élet nagy rejtélyei foglalkoztatnak, semhogy a közelgő veszedelem és a vele járó dicsőséges vérengzés lelkesíteni tudná.
Három hős indul útnak, három különböző irányba a felföldi britónok, gaelek és piktek földjén, akiknek küldetését a regény valósággá varázsolva követi nyomon ama végzetes napig, amikor megtörténik, amit elkerülni valójában lehetetlen…
Mert a sorsa elől csak úgy menekülhet halandó, ha egyszersmind beteljesíti azt.
FONTOS!
Ez a termék nem nyomtatott könyv! Megfelelő eszköz szükséges az olvasáshoz.
Felhívjuk figyelmét, hogy e-könyvekre és e-hangoskönyvekre az elállási jog nem vonatkozik, így téves megrendelés esetén nem áll módunkban a termék árát visszatéríteni!
E-könyv és/vagy e-hangoskönyv egyszeri megvásárlása alkalmával, a vásárlástól számított 14 napon belül, maximálisan 3-szor lehetséges a megküldött e-könyv anyagának letöltése. Erre kérjük figyeljenek!
Legalacsonyabb ár az elmúlt 30 napban: 2700 forint
10% kedvezmény
Original price was: 3 000 Ft.2 700 FtCurrent price is: 2 700 Ft.
Szerző: | Robag Solkim | |
---|---|---|
Cím: | Arhur (e-könyv) | |
Részletes tematika: | regény (fantasy), e-könyv | |
Kiadó: | Fekete Sas Kiadó | |
Megjelenés éve: | 2025 (2024. szeptember 26.) | |
Formátum: | ePub | |
Oldalszám: | 286 oldal | |
Kötészet: | nincs | |
ISBN: | 978-615-6168-96-2 |