Mallász Gitta

az angyal válaszol – a szülők nélkül született gyermek

Szerkesztette: Kardos Gyöngyi

Az angyal válaszol első francia kiadása fergeteges sikert aratott, így Mallász Gittát a világ minden tájáról az olvasók ezrei ostromolták részletes kérdésekkel: mi történt Budaligeten, kitől, hogyan kaphatott választ négy magyar fiatal a második világháború közepette személyes életük s egész korunk máig legfontosabb, legégetőbb kérdéseire? Honnan, hogyan jött az a belső megújulás felé mutató erő, szellemi táplálék, melyből meríthettek? Hogyan, miként élte meg a beszélgetések írnoka a találkozásokat?

Mit tudunk Hannáról, Liliről, Józsefről? Milyen vívódásokon, kételyeken és átalakulásokon mentek át a beszélgetések folyamán és azután?

Gitta az, akinek megadatott, hogy túlélje a világháború borzalmait, leírja és kiadassa az Angyallal folytatott beszélgetéseket, s immár értékes kommentárokkal is ellássa a szöveget.

A kérdésekre válaszul négy magyarázó könyvet írt, melyek közül az első: az angyal válaszol – ahogy én megéltem 2019-ben jelent meg. Ezt követte 2023 tavaszán az angyal válaszol – ugrás az ismeretlenbe. Most a harmadik kötetet tartja kezében az olvasó: az angyal válaszol – a szülők nélkül született gyermek címűt.

Gitta kommentárjaiban nincs semmi elméleti. Mély őszinteséggel és humorral, élvezetes és tanulságos példákkal avat be bennünket a tizenhét hónapon át tartó tanítások titkaiba, saját életén keresztül megtapasztalt átformáló erejükbe. Frappáns példákkal illusztrálja az angyalok pedagógiáját. Világos választ ad korunk és a mai tudomány alapvető kérdéseire.

Egyedül ő hagyhatta ránk ezt a gazdag kiegészítő dokumentumot, hiszen ki más, mint maga Gitta, „az angyalok írnoka” világíthatná meg számunkra az angyal válaszol tömör tanítását?

Kardos Gyöngyi Margit


Az angyal kötetek sorrendben:

Alap: az angyal válaszol

Magyarázó I.: az angyal válaszol – ahogy én megéltem

Magyarázó II.: az angyal válaszol – ugrás az ismeretlenbe

Magyarázó III.: az angyal válaszol – a szülők nélkül született gyermek  (ÚJ)

Magyarázó IV.: fordítás alatt

25% kedvezmény

2 550 Ft

Adatlap
Szerző: Mallász Gitta
Cím: az angyal válaszol – a szülők nélkül született gyermek
Szerkesztő: Kardos Gyöngyi
Kiadó: Fekete Sas Kiadó
Megjelenés éve: 2023
Formátum: A5
Oldalszám: 132 oldal
Kötészet: kartonált, ragasztókötés
ISBN: 978-615-6168-72-6