Mallász Gitta

Az angyal válaszol – kis beszélgetések tegnap és ma

Szerkesztette: Kardos Gyöngyi Margit

Az angyal válaszol első francia kiadása fergeteges sikert aratott, így Mallász Gittát a világ minden tájáról az olvasók ezrei ostromolták részletes kérdésekkel: mi történt Budaligeten, kitől, hogyan kaphatott választ négy magyar fiatal a második világháború közepette személyes életük s egész korunk máig legfontosabb, legégetőbb kérdéseire? Honnan, hogyan jött az a belső megújulás felé mutató erő, szellemi táplálék, melyből meríthettek? Hogyan, miként élte meg a beszélgetések írnoka a találkozásokat?

Mit tudunk Hannáról, Liliről, Józsefről? Milyen vívódásokon, kételyeken és átalakulásokon mentek át a beszélgetések folyamán és azután? Gitta az, akinek megadatott, hogy túlélje a világháború borzalmait, leírja és kiadassa az Angyallal folytatott beszélgetéseket, s immár értékes kommentárokkal is ellássa a szöveget.

A kérdésekre válaszul négy magyarázó könyvet írt, melyek közül az első: az angyal válaszol – ahogy én megéltem 2019-ben jelent meg. Ezt követte 2023-ban az angyal válaszol – ugrás az ismeretlenbe és az angyal válaszol – a szülők nélkül született gyermek.

Gitta kommentárjaiban nincs semmi elméleti. Mély őszinteséggel és humorral, élvezetes és tanulságos példákkal avat be bennünket a tizenhét hónapon át tartó tanítások titkaiba, saját életén keresztül megtapasztalt átformáló erejükbe. Frappáns példákkal illusztrálja az angyalok pedagógiáját. Világos választ ad korunk és a mai tudomány alapvető kérdéseire.

Az angyal válaszolhoz írt utolsó magyarázó könyvet tartja kezében az olvasó: a négykötetes ciklus záró művét, Gitta megrendítő végrendeletével. Ebben az Angyallal folytatott beszélgetések írnoka ránk bízza a tanítások hűséges szolgálatát. Immár ránk vár e hatalmas szellemi kincs mély megélése és tovább éltetése. Ehhez ad Mallász Gitta mindannyiunknak útmutatót, erőt és rendíthetetlen hitet.

Kardos Gyöngyi Margit


Az angyal kötetek sorrendben:

Alap: az angyal válaszol

Magyarázó I.: az angyal válaszol – ahogy én megéltem

Magyarázó II.: az angyal válaszol – ugrás az ismeretlenbe

Magyarázó III.: az angyal válaszol – a szülők nélkül született gyermek

Magyarázó IV.: az angyal válaszol – kis beszélgetések tegnap és ma (ÚJ)


Legalacsonyabb ár az elmúlt 30 napban: 3330 forint

*A vonatkozó jogszabály értelmében ezen termék esetében a borítóárból nem adható 10%-ot meghaladó kedvezmény. 2024. évi XIII. törvény 9. § (link)

10% kedvezmény

Original price was: 3 700 Ft.Current price is: 3 330 Ft.

Adatlap
Szerző: Mallász Gitta
Cím: Az angyal válaszol – kis beszélgetések tegnap és ma
Szerkesztő: Kardos Gyöngyi Margit
Kiadó: Fekete Sas Kiadó
Megjelenés éve: 2025
Formátum: A5
Oldalszám: 128 oldal
Kötészet: kartonált, ragasztókötés
ISBN: 978-615-6846-06-8