Mallász Gitta

az angyal válaszol – ugrás az ismeretlenbe

Szerkesztette: Kardos Gyöngyi

Az angyal válaszol első francia kiadása fergeteges sikert aratott, így Mallász Gittát a világ minden tájáról az olvasók ezrei ostromolták részletes kérdésekkel: mi történt Budaligeten, kitől, hogyan kaphatott választ négy magyar fiatal a második világháború közepette személyes életük s egész korunk máig legfontosabb, legégetőbb kérdéseire? Honnan, hogyan jött az a belső megújulás felé mutató erő, szellemi táplálék, melyből meríthettek? Hogyan, miként élte meg a beszélgetések írnoka a találkozásokat? Mit tudunk Hannáról, Liliről, Józsefről? Milyen vívódásokon, kételyeken és átalakulásokon mentek át a beszélgetések folyamán és azután?

Gitta az, akinek megadatott, hogy túlélje a világháború borzalmait, leírja és kiadassa az Angyallal folytatott beszélgetéseket, s immár értékes kommentárokkal is ellássa a szöveget. A kérdésekre válaszul négy magyarázó könyvet írt, melyek közül az első: az angyal válaszol – ahogy én megéltem 2019-ben jelent meg. Most a második kötetet tartja kezében az olvasó: az angyal válaszol – ugrás az ismeretlenbe. Gitta kommentárjaiban nincs semmi elméleti. Mély őszinteséggel és humorral, élvezetes és tanulságos példákkal avat be bennünket a tizenhét hónapon át tartó tanítások titkaiba, saját életén keresztül megtapasztalt átformáló erejükbe. Frappáns példákkal illusztrálja az angyalok pedagógiáját. Világos választ ad korunk és a mai tudomány alapvető kérdéseire.

Egyedül ő hagyhatta ránk ezt a gazdag kiegészítő dokumentumot, hiszen ki más, mint maga Gitta, „az angyalok írnoka” világíthatná meg számunkra az angyal válaszol tömör tanítását? Jelen kötet mellett továbbra is kapható az angyal válaszol és az angyal válaszol – ahogy én megéltem. Mindkettő a Fekete Sas Kiadó gondozásában látott napvilágot.

Kardos Gyöngyi Margit


Az angyal kötetek sorrendben:

Alap: az angyal válaszol

Magyarázó I.: az angyal válaszol – ahogy én megéltem

Magyarázó II.: az angyal válaszol – ugrás az ismeretlenbe

Magyarázó III.: az angyal válaszol – a szülők nélkül született gyermek  (ÚJ)

Magyarázó IV.: fordítás alatt

25% kedvezmény

2 700 Ft

Adatlap
Szerző: Mallász Gitta
Cím: az angyal válaszol – ugrás az ismeretlenbe
Szerkesztő: Kardos Gyöngyi
Kiadó: Fekete Sas Kiadó
Megjelenés éve: 2023
Formátum: A5
Oldalszám: 160 oldal
Kötészet: kartonált, ragasztókötés
ISBN: 978-615-6168-62-7