Dido utolsó üzenete

Hosszú iker-múzsafi-múzsalány barátság állomása ez a kis kötet. Csaknem harminc évvel ezelőtt a Fiatal Művészek Klubja hozott össze nemzedéktársammal, Barabás Mártonnal. A mintegy három baráti évtized, az együtt érző jelenlét egymás életében igen fontos számunkra, miként a tudat is, hogy van kire számítanunk a mai magyar művészeti élet nem mindig kék, nem mindig kristálytiszta ege alatt, továbbá ebben a mi átmeneti életszakaszunkban, amikor ifjúnak már vénecskék, vénnek még valamelyest ifjak vagyunk. Szívből remélem, hogy tizenegyedik kötetem ötven-ötödik születésnapom táján megjelenő versei nem válnak majd önbeteljesítő jóslattá, azaz nem lesz a könyvből “utolsó üzenet”, még abban a nem-tragikai értelemben sem, hogy két egyetemen tanítva, tudományos feladatok és publikációk közepette komoly esélye lehet (remélem, nem lesz) a vers-csermely elapadásának. (Petrőczi Éva)