Füst Milán

Ez mind én voltam egykor

Hábi-Szádi küzdelmeinek könyve

Azt feleled nékem: – Ez nincsen egészen úgy.

– Semmi sincsen egészen úgy, – felelem én. Vagyis minden, amit mondani tudok, esetleg tizenöt szempontból érvényes, a tizenhatodikból nem. S lehet, hogy néked éppen ez a tizenhatodik szempont tetszik legfontosabbnak. Akkor hát megbuktam nálad. Minden, amit én mondani tudok, megcáfolható. Minden, amit mondani tudok, annak
alighanem diametrális ellentéte is bebizonyítható. De továbbá: az ember nem is tudhat mindent, adataim tehát kétségtelenül hiányosak lesznek mindenben, amit állítok. Ezenfelűl adataim hibásak is lesznek. No de dobd el felét annak, amit mondok, abból is kijöhet számodra valami. Mert valami kis igazamat azért javarészt felfedezheted abban, amit hosszú éltem során és sok töprengés árán megállapítottam. Ha jól odafigyelsz.

Ezenfelűl: a gondolkodás szenvedélyes szükséglete némely embereknek. Ez pedig annyit jelent, hogy akkor is gondolkodnak, ha gondolataiknak
semmi kézzelfogható eredménye nincs. És akkor is, ha gondolataik a végtelenbe vagy a semmibe vezetnek. Tehát praktikus hasznuk nagyon gyakran semmi. Az itt következő megállapítások nagyrésze is olyan, hogy nem derűl ki belőlük példáúl ilyesmi: hogy kell-e szalonnát enni délután, vagy hogy miképp kell köszönni egy miniszternek. És mégis:
valami lelki haszon csak adódik belőlük, abban reménykedem. Példáúl az, hogy miképp szemléled és ítéled meg ezentúl e világ forgatagát. Feltéve, hogy jól odafigyelsz.
Füst Milán

*
Hábi-Szádi keleti mágus tanításai fiához, Tahtúrhoz – ez a bölcseleti Ezeregyéjszaka – Füst Milán életművének, legendás Naplójának történetekbe foglalt filozófiája.
Megjelent 2013-ban, Füst Milán születésének 125. évfordulójára.

 

A kötet korából fakadóan kisebb borítót érintő hibák előfordulhatnak.

A kötetet most új, limitált megjelenésű védőborítóval lehet megvásárolni a készlet erejéig.

25% kedvezmény

3 900 Ft 2 925 Ft

Adatlap
Szerző: Füst Milán
Cím: Ez mind én voltam egykor
Alcím: Hábi-Szádi küzdelmeinek könyve
Kiadó: Fekete Sas Kiadó
Megjelenés éve: 2013
Formátum: A5
Oldalszám: 404
Kötészet: cérnafűzött, keménytáblás
ISBN: 978-9639-680-70-8