Fehér kövek

Több évtizede fényképezünk együtt Kohári Csaba barátommal. A régi barátságon túl összeköt minket az erdők, a mezők, a történelem és természetesen a fényképezés szeretete. Közös csavargásaink immár több mint 30 éve tartanak, eközben rengeteg felvételt készítettünk, melyekből számos kiállítást rendeztünk.

Sokfelé irányuló érdeklődésemet az akkori Iparművészeti Főiskola négy féléves kurzusa végképp a fényképezés felé fordította. A képzést záró anyagomat Fejér Gábor Tamásnál épületfényképezés témában készítettem el 1998-ban.

Fotográfusként több mint két évtizedig a Pető Intézetben, mai nevén a Semmelweis Egyetem Pető András Karán dolgoztam. Jelenlegi munkahelyemen, a Magyar Honvédségnél mint szerkesztő dolgozom, ahol néha lehetőségem van fényképezni is.

Mint már rengetegen megírták, a fénykép készítése sajátos világlátást, szemlélődést jelent. Képeim közül azokat találom jól sikerültnek, értékesnek, amelyek egyfajta „saját sorssal” rendelkeznek.

Mindig bajban vagyok, amikor fényképeim témáiról érdeklődnek. A kérdésre adandó válaszomat sohasem tudom igazán pontosan megfogalmazni, mert vannak természeti formák, épületek, tárgyak képei, és nemegyszer riportképeket is készítek, de ezek egyike sem tartozik igazán a saját műfajához. Közösek csendjükben, sorsukban. Saját történetük köti össze őket.

Fényképészként nagyon szeretem a filmes fotózást. Természetesen használom a digitális technikát is, de szívemhez közelálló anyagot nagyrészt fekete-fehér filmre készítek – tökéletlenségük, áruk és időigényes kidolgozásuk ellenére is. Kisfilmet és középformátumot használok, amelyeket saját magam laborálok.

Tatai Balázs

Kohári Csaba fotográfus 1970-ben született Pásztón, a Mátra lábánál. „Fotográfiáimmal a fényt keresem a fehérre meszelt, pókhálós vályogfalakon, nagyszüleim világának napfényét, ami időnként fellelhető egy-egy mátraaljai vagy cserháti falu omladozó, bedőlt kerítéseinek a tövében, tornácok kiszáradt deszkaerezetén vagy az elhagyott házak apró ablakaiban, ahogyan áttör reggelenként a sötétzöld, tenyérnyi szőlőlevelek között.”

Iparművészeti Főiskolai (MOME) diplomakiállítását a Pásztó környéki barokk templomok szakrális teréről készítette középformátumban, fekete-fehérben, s az ELTE–PPK-n is művészettörténetből írta Templom–Kereszt–Ember címmel diplomamunkáját, szintén a Cserhát és a Mátra román kori és gótikus templomairól, így próbálva meg közelebb jutni a múlthoz.

Önálló kiállításai szintén szakrális témakörben Magyarországon és Franciaországban szerepeltek. Több mint 30 éves barátság köti

Tatai Balázs fotóművészhez, akivel több közös kiállítást készítettek vallásos témakörben Belső ösvények és Hajnali zarándoklat címmel, amelyeknek középpontjában az archaikus ember áll, gyorsan változó, értékválsággal küzdő világunkban. Képeit fekete-fehérben készíti, ha lehet filmre, mert a fényeket és a formákat kifejezőbbnek érzi a tapintható anyagon, mint a virtuális felületen és térben. Ezért készít autonóm riportokat és épületfotókat, ez utóbbiakat lehetőleg középformátumra.

2005-ben Tatai Balázzsal elkészítették a Nemzetközi Pálos Konferencia kiállítási anyagát a mai Magyarországon fellelhető középkori pálos kolostorok maradványairól, melyet 2006 októberében Piliscsabán, a Nemzetközi Pálos Konferencián mutattak be, s ugyanebben az évben több helyen szerepelt Bartók – Inspirációk című kiállításuk is.

2006-ban elnyerte a MAFOSZ-plakettet és az ÉMOSZF fekete-fehér kategória I. helyét.

1996-tól a Nemzetközi Pető Intézet Média Osztályán dolgozott_ alkalmazott fotográfusként, majd 2016-tól az Evangélikus Országos Levéltár digitális referense és reprográfus munkatársa.