Gyöngyök, göröngyök
Szerelem lépte nyomábanA magyar haiku mestereként számon tartott, 2015 februárjában elhunyt Fodor Ákos így írt készülő, válogatott verseket tartalmazó könyvéről, mely végül első posztumusz köteteként jelenhetett meg: „…verseskötetem örök-új témája: a szerelem. Bő fél-évszázad élményeit, tapasztalatait, gyönyörűségeit és kínjait, kudarcait és sikereit »sorolják el« e tárgyú verseim. Tervem szerint mélységesen komoly és csillámló játékosságú művek »társalognak« itt egymással és – reményem szerint – az Olvasóval.
Komoly, ám nem komor, de nem is frivol JÁTÉK – és talán némi tanulság; életünk egyik leghatalmasabb és legtörékenyebb élmény-szférájának sok nézőpontból történő felmutatása és megcsodálása: ez a szándékom a GYÖNGYÖK, GÖRÖNGYÖK gyűjtemény megalkotásával és nyilvánossá tételével.” A tematika – „Szerelem lépte nyomán” – önmagáért beszél; az érzékenyen formált, mívesen csiszolt, pontosságukban is tökélyre vitt szövegek sokféle aspektusból közelítik meg az örök érzésből eredő élmények szféráját, bárki számára megragadható és befogadható módon. A szerző nyíltan vállalja szubjektivitását, ám amit létrehoz, mégsem marad pusztán magánügy, személyes emlék – sorról sorra a felismerés örömével ajándékozza meg olvasóit, akik gyakran mondják verseiről: „Pontosan ezt érzem, csak én nem tudtam volna ilyen jól megfogalmazni!” Fodor Ákos érvényesen és értékálló módon öntötte tömör formába benyomásait, tűnődéseit (helyettünk is) mindazokról az igazán fontos kérdésekről, amelyek a gondolkodó-érző embert foglalkoztatják – létezésről, életről, halálról, kapcsolatokról. És persze: a felkavaróan csodálatos, a felemelő és földre sújtó, a múlékonyságában is HALHATATLAN szerelemről.
A Fekete Sas Kiadónál eddig 7 kötete jelent meg + 1 válogatás, 1 hangoskönyv és 1 e-hangoskönyv:
- Gonghangok, 2009 (versek)
- Kis téli-zene, 2013 (versek)
- Gyöngyök, göröngyök, 2015 (válogatott versek)
- Zaj-szünet, 2017 (hátrahagyott versek)
- Zene-idő, 2019 (válogatott versek)
- Jelentés az útról, 2020 (válogatott versek)
- Beszédes Kép / Képes beszéd, 2021 (válogatott versek+fotók)
- Benső beszéd: hangminta, 2022 (hangoskönyv)
- Benső beszéd: hangminta, 2023 (e-hangoskönyv)
- Benső beszéd: hangminta, 2023 (könyv)
Exkluzív lehetőség! Díner Tamás fotóművész és Fodor Ákos költő BESZÉDES KÉP – KÉPES BESZÉD című exkluzív, számozott kiadványa: https://feketesas.hu/konyv/beszedes-kep-kepes-beszed/
Legalacsonyabb ár az elmúlt 30 napban: 2325 forint
25% kedvezmény
2 325 Ft
Szerző: | Fodor Ákos | |
---|---|---|
Cím: | Gyöngyök, göröngyök | |
Szerkesztő: | Podonyi Hedvig | |
Alcím: | Szerelem lépte nyomában | |
Részletes tematika: | haiku, vers | |
Kiadó: | Fekete Sas Kiadó | |
Megjelenés éve: | 2015 | |
Formátum: | B6 | |
Oldalszám: | 288 oldal | |
Kötészet: | kartonált, ragasztókötés | |
ISBN: | 978-615-5568-06-0 |