Surányi J. András

Istenek Alkonya

Képes séta az épületdíszek mitológiájában

A fővárost felfedezni és megismerni történelmén, gasztronómiáján és mai lakosain keresztül aránylag egyszerű, albumok és vademecumok tömkelege áll rendelkezésünkre. Homályban marad ilyenkor az épületeket, a homlokzatokat, a történelmi díszletet benépesítő, egy igencsak szem előtt lévő másik, rejtélyes népesség – sőt társadalom – mibenléte, származása és történelmi szerepe. A lépten-nyomon megjelenő titokzatos kő-, gipsz-, akár márványarcok és jelenetek feltárása és nyomon követése tehát a feladatunk.

A csak a szépre emlékező és stílustanulmányokat felvonultató historizmus a hatalmas pusztulással járó második világháború ellenére is nagy vonalakban egységesen megmaradt. Ezek az épületek elképzelhetetlenek lennének az őket illusztráló és magyarázó díszek nélkül, holott a díszek által mímelt tartó, támasztó és összekötő feladatokat a technika fejlődése az épületek keletkezésének idejére más eszközökkel már rég megoldotta. Az ő igazi feladatuk sokkal inkább egy aranykor felidézése volt, melyet lelkesen tett magáévá az újkor embere, és melynek visszatérésében nemcsak szentül hitt, de sok mindent el is követett érte.

Az azóta bekövetkezett „még újabb” kor városlakója és látogatója viszont rég elvesztette a fonalat a tovatűnt aranykorral, melynek történetei feledésbe merültek, nehezen feltárhatók, hiába találkozunk kő- és gipsztestű isteneivel, faunájával, flórájával, architektúrájával a mindennapokban. Ezzel a párhuzamos világgal és annak kihalt isteni fakultásával ismertet meg könyvünk terjedelmének lehetőségei szerint, megkísérel számot adni a daliás idők nagyságáról, dicsőségéről, érdekfeszítő mitológiájáról, és nem utolsósorban segít „beazonosítani” eme isteni színjáték résztvevőit.

3 500 Ft

Elfogyott
Adatlap
Szerző: Surányi J. András
Cím: Istenek Alkonya
Alcím: Képes séta az épületdíszek mitológiájában
Kiadó: Fekete Sas Kiadó
Megjelenés éve: 2016
Formátum: B5 fekvő
Oldalszám: 220
Kötészet: Keménytáblás, fűzött
ISBN: 978-615-5568-31-2