Jelentés az útról
Feljegyzések mosttól mostigMindannyian úton vagyunk – olyan úton, amelynek csak két biztos állomása van: a kezdete és a vége. Kié hosszabb, kié rövidebb; kié simább, kié rögösebb. Bejárhatjuk így is, úgy is: tétován botorkálva, katonásan menetelve vagy könnyed tánclépésben, futva-rohanva vagy ráérősen sétálva, bámészkodva vagy körül sem nézve, magányosan vagy másokhoz igazodva. Akkor is végigmegyünk rajta, ha – lábunkat megvetve – moccanni sem akarunk.
Fodor Ákos (1945–2015) mindezt már maga mögött hagyta – közkinccsé tette azonban „útinapló-bejegyzéseit”. Ezekből válogattunk mostani, negyedik posztumusz kötetének összeállításakor, 1978-tól napjainkig.
A könyvben a szövegek sorrendje nem követi létrejöttük időbeli sorrendjét. Gondolati-érzelmi összefüggéseik mentén kerültek egymás mellé, gyakorta több évtizednyi távlatot áthidalva. Az, hogy ennek ellenére magától értődő módon rezonálnak és reagálnak egymásra – egyfajta vissza-visszatérő, önmagából építkező spirális pályán közelítve meg ugyanazokat az örök kérdéseket – jól körvonalazható képet ad a költő kezdettől fogva következetes és koherens alkotói attitűdjéről.
És persze róla is, aki – művein keresztül – inspiráló, izgalmas, szerethető útitársunk lehet.
Fodor Ákos legnagyobb lélekszámú Facebook oldala: Irány az oldal
Fodor Ákos maszkok vásárlása Török Szilvia webshopjában: https://shop.torokszilvi.com/?s=fodor+%C3%A1kos&post_type=product
Kiadónknál eddig megjelent kötetek:
- Gonghangok, 2009 (versek)
- Kis téli-zene, 2013 (versek)
- Gyöngyök, göröngyök, 2015 (válogatott versek)
- Zaj-szünet, 2017 (hátrahagyott versek)
- Zene-idő, 2019 (válogatott versek)
- Jelentés az útról, 2020 (válogatott versek)
- Beszédes Kép / Képes beszéd, 2021 (válogatott versek+fotók)
- Benső beszéd: hangminta, 2022 (hangoskönyv)
- Benső beszéd: hangminta, 2023 (e-hangoskönyv)
- Benső beszéd: hangminta, 2023 (válogatott versek)
- Fülszöveg, 2024 (e-hangoskönyv)
- Fülszöveg, 2024 (válogatott versek)
Egyéb termék:
Exkluzív lehetőség! Díner Tamás fotóművész és Fodor Ákos költő BESZÉDES KÉP – KÉPES BESZÉD című exkluzív, számozott kiadványa: https://feketesas.hu/konyv/beszedes-kep-kepes-beszed/
Legalacsonyabb ár az elmúlt 30 napban: 2650 forint
25% kedvezmény
Original price was: 5 300 Ft.3 975 FtCurrent price is: 3 975 Ft.
Készleten
Szerző: | Fodor Ákos | |
---|---|---|
Cím: | Jelentés az útról | |
Szerkesztő: | Podonyi Hedvig | |
Alcím: | Feljegyzések mosttól mostig | |
Részletes tematika: | haiku, vers | |
Kiadó: | Fekete Sas Kiadó | |
Megjelenés éve: | 2020 | |
Formátum: | B6 | |
Oldalszám: | 522 oldal | |
Kötészet: | kartonált, ragasztókötés, füles | |
ISBN: | 978-615-6168-06-1 |