Petrőczi Éva

Könyörgés, márciusi hóban

Összegyűjtött versek

Petrőczi szövegeit sosem lehet szentimentalizmuson, heves érzelemkitöréseken vagy
erős ítélkezéseken kapni. Mintha bármely olvasójának felkínálná a belehelyezkedés,
a közösség lehetőségét, úgy invitál be (teljesen nem is kiismerhető, feltárható) világába,
hogy nem kényszerít rá semmire. Petrőczi mindig csakis a saját nevében szól.
Idegen volna tőle bármilyen kollektivizmus – noha nem rekeszti el az utat az elől, hogy olvasója együttérzéssel, azonosulással, a közös elemekre való ráismerés örömével olvassa a verseket, nem akar valamilyen képzetes „mi” nevében beszélni.

És, ahogyan már volt róla szó, minthogy a maga módján tudós költő, ebben a versvilágban – gyakran észrevétlenül – ott az európai kultúra (finom utalások, áthallások, idézetek formájában) és az európai vallások (reformáció, katolicizmus, judaizmus) motívumaikkal, rítusaikkal, szokásaikkal együtt. Nem afféle rátét, dísz, adalékanyag – ez a lírai én része, anyanyelve, természetes közege.

Kálmán C. György


Legalacsonyabb ár az elmúlt 30 napban: 2300 forint

25% kedvezmény

3 450 Ft

Adatlap
Szerző: Petrőczi Éva
Cím: Könyörgés, márciusi hóban
Alcím: Összegyűjtött versek
Részletes tematika: vers
Kiadó: Fekete Sas Kiadó
Megjelenés éve: 2021
Formátum: A5
Oldalszám: 484 oldal
Kötészet: keménytáblás, cérnafűzött
ISBN: 978-615-6168-19-1