Kóka Rozália

Mátyás király neve napja

Száz szép mese Mátyás királyról

Kóka Rozália, a Népművészet Mestere, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja huszonöt éve gyűjti a Mátyás királyról szóló szájhagyományt, s a fellelt folklórkincs legszebb, legértékesebb darabjait azóta írja és meséli kicsiknek és nagyoknak. A Fekete Sas Kiadó most ezek közül – megújult köntösben – százat nyújt át az Olvasónak.

„Hunyadi Mátyás a magyarság szájhagyományának legkiemelkedőbb hőse, emellett a szomszédos népek meséinek, mondáinak, hősénekeinek is népszerű alakja. A népi képzelet felruházta minden, az emberiség számára örök eszményt jelentő nemes tulajdonsággal. Könyvem több mondájából is kiviláglik, hogy a nép hite szerint Mátyás uralkodói hivatását, küldetését Istentől kapta. Szabadságszerető, igazságos, életszerető, bölcs, erős, a szegényekkel együttérző, jó humorú király képe rajzolódik ki a kötet lapjain.

Könyvemet elsősorban a gyermekek, fiatalok épülésére szánom, de örömüket lelhetik benne a felnőttek is. Segítséget szeretnék nyújtani annak a több száz hazai és határainkon túl élő, mesemondói tehetséggel, de legalábbis mesemondó kedvvel megáldott fiatalnak, az őket felkészítő pedagógusoknak, szülőknek, akik évről évre lelkesen készülnek szeptember 30-ára, a Magyar Népmese Napjára, a Mátyás király mese – mondó versenyekre, vagy csak az iskolai ünnepségek műsorait kívánják Mátyás- történetekkel színesíteni.”

Kóka Rozália


Legalacsonyabb ár az elmúlt 30 napban: 2400 forint

 

25% kedvezmény

2 625 Ft

Csak 2 maradt készleten

Adatlap
Szerző: Kóka Rozália
Cím: Mátyás király neve napja
Alcím: Száz szép mese Mátyás királyról
Kiadó: Fekete Sas Kiadó
Megjelenés éve: 2019
Formátum: B5
Oldalszám: 304 oldal
Kötészet: kartonált, füles, ragasztókötés
ISBN: 978-615-5568-72-5