V. Móra Panka

Mese, mese, mátka

Móra Pankát főként édesapja, Móra Ferenc verseiből ismerik az olvasók. De ez a könyv az ő alkotása, melyben remek, önálló mesevilágot teremtett. A Mese, mese, mátka írásainak varázsát elsősorban is a szerzője eredeti látásmódja adja, mely a hétköznapok gondjait-bajait emeli be a mesék világába – hihetően, meggyőző erővel oldva ki a csodák varázserejével a nehézségek, a gondok csomóját. Kitűnő mesélőkészség, bájos naiv-humoros látásmód és az élőbeszédhez közelálló magyaros stílus jellemzi a Koldus-királykisasszonyok történetét, mely az egyszeri jóságos fejedelem három kedves lánya, Szépenlépő, Nótásszájú és Harmatarcú szerencséjének tanulságos meséje. Miként épül híd Óperencia és Bergengócia közé – szeretetből, barátságból? – erre a kérdésre válaszol a kötetcímadó mese. A másik mese címszereplője Aranyszív, az aranyhajú királykisasszony, akinek lételeme a jóság, a tevékeny szeretet. A Túl az üveghegyen című mese főszereplője is fejedelmi sarj, Pirinkó, aki egyszer színes álmot lát, s álmában régi vágya teljesül: megsimogathatja Tündér Ilona fátylát.

A kötet kettős értékű, hiszen csodálatos képeit a fiatalon elhunyt Kőszegi Bella festette, erősítve a mese szövegvarázsát a képvarázzsal. Könyvünk az 1935-ös kötet reprint jellegű kiadása.


A kötet méretéből és korából fakadóan kisebb borítót érintő hibák előfordulhatnak.


Legalacsonyabb ár az elmúlt 30 napban: 2700 forint

25% kedvezmény

Original price was: 3 600 Ft.Current price is: 2 700 Ft.

Adatlap
Szerző: V. Móra Panka
Cím: Mese, mese, mátka
Kiadó: Fekete Sas Kiadó
Megjelenés éve: 2013
Formátum: 240 x 330 mm
Oldalszám: 78 oldal
Kötészet: keménytáblás, cérnafűzött
ISBN: 978-963-9680-73-9