Papp Ákos

Önéletbaj


A – G-ig olvashatjuk ebben a könyvben az Önéletbaj lexikonját, ahol talán éppen az utolsó versben megjelenő kombinóval utazhatunk a fotókon keresztül a Margit hídtól és a pillérébe rejtett fekete lyuktól az elmúlt idő elmosódott világán keresztül a „szétloccsant ég alatt” a Városmajori Jézus Szíve templom Bauhaus tömbje felé. Ha a verseket olvassuk, ez az út jóval hosszabb az első fekete lyuk vonzásától, amely a gyermekkor finoman felskiccelt kocsmatöltelékekkel belakott világa óta kísér(t)i egészen ama végsőig.

Erről azt írja: „lelkemig hatolva beláttam, hogy elveszítettem ezt az élet nevezetű játékot, amibe féregjáratom végére értem, ahol vagy beránt végleg a fekete lyuk, vagy teológiai vita nélkül elhiszem bármilyen isten létezését, akinek segítségével a magam által teremtett vákuumból meríthetek energiát, s aki képes helyreállítani szétcsúszott értelmem.”

Ezek a szövegek és képek éppen arról beszélnek, hogyan csúszik szét és hogyan áll helyre egy élet és mindezt teológiai vita nélkül teszik, valamiféle zsigeri őszinteséget keresve, mégse nyersen, hanem sokszor játékosan szembenézve azzal, hogy az élet baj és játék. Olyan játék, ami nem babra megy. Olyan baj, amellyel küzdeni, és amelyről különféle formákban beszélni lehet. És felhívja arra a figyelmet, hogy a baj mögött vagy mellett, vagy éppen annak ellenére mennyi parányi szépség is lapul benne, mely lehet egy vers, egy arc, egy régi szék, egy fodrozódó víztükör, vagy éppen egy madár röpte.

Modor Bálint


Mások mondták:

„Ákos sokat elárult képei születéséről, az első fotón egy híd volt… majd otthon nézegetve megelevenedtek a fények, majd az árnyak mögül előléptek a színek: múlt és jelen egybe forrt, megtéréstörténetté, ébredéstörténetté vált.

[…] Itt mindegyik kép teljes, szinte holografikusan tartalmazza a kezdetet és a véget, Ákos útjának minden lépését. Bármelyik lehetne képi Ars poétikája. Bármelyik.

[…] Ákos művészetét, életét már Isten ujja fonja, akár egy gyönyörű csomózású szőnyeget…”

Dr. Nagy Mária Magdolna

(Kaleidoscope Művelődés-, Tudomány- és Orvostörténeti folyóirat, 2019/19)

 

„Saját tapasztalatai nem csak abban segítenek, hogy jobban szót tudjon érteni más függőkkel, de olyan egyedi látásmódhoz is hozzásegítették, amely eleinte a költészetében, az utóbbi három évben pedig leginkább a fényképeiben ölt formát.”

Barna Bálint

(Karakter Válogatott írások Dunamellékről 2019/2)

 

„Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Papp Ákos kiállítását megelőzően, sőt, már az ötlet felvetésének pillanatában, betekinthettem […] a fantasztikus, hol gyötrődő, hol lelkendező, hol kétkedő szavaira, felvetéseire (ön)igazolást kereső alkotómunkába…

[…] Élmény volt beleolvasni a képek tartozékainak is értelmezhető versekbe – részben magyaráznak egy-egy ébredési stációt – és élmény volt gyönyörködni az egyes képekben, majd kérdések sokaságát megfogalmazni.”

Oszvald György

(Ragyogás, Kőbányai írók, költők antológiája, 2019)


Legalacsonyabb ár az elmúlt 30 napban: 2400 forint

25% kedvezmény

2 625 Ft

Adatlap
Szerző: Papp Ákos
Cím: Önéletbaj
Részletes tematika: versek, prózák
Kiadó: Fekete Sas Kiadó
Megjelenés éve: 2021
Formátum: A5
Oldalszám: 110 oldal
Kötészet: kartonált, füles, ragasztókötés
ISBN: 978-615-6168-22-1