Losonczy Attila

Panelek mögött

Losonczy Attila novellagyűjteménye a maga szűkszavúságában, végtelen fegyelmezettségé­vel és empátiájával, hiúság nélküli emberszere­tetével ritka értékű kötet. Megkapó tömörségű, olykor finoman ironizáló, versközelien gyé­mántcsiszolású kisprózájában feléleszti a szép­irodalmi szociográfia műfaját. Kötetének egyik legidőszerűbb darabja a Csend-(elm)élet, amely­ről eszünkbe jutnak az elmúlt másfél év kínjai: „A csend félelmetes. Oly síri. Ráébreszt önnön magányunkra és kisszerűségünkre. Félünk-ret­tegünk tőle, ezért kapcsolunk be tévét-rádiót otthon… ezért tömködjük be fülünket az mp3 fülhallgatójával, nehogy véletlenül észleljük önmagunk csendjét.” A szerző szereti ugyan embertársait, de azért gyakran alkot csattanós kis paródiákat is: többek között az Entellektüel népkonyhák helyezkedő, törtető írócskáiról, a Forgatáson nyűglődő statisztáiról, vagy éppen a Foglyokban felbukkanó, egyáltalán nem nagy­mamás szendvics- és tortafaló hölgyekről. És igazi vándormotívumként, arról a kétszer – Na­pirend, Gondtalanok – felbukkanó, idős házas­párról, akiknek a Lajcsi-féle kisbolt, illetve egy igazi kricsmi olcsó szeszei kínálnak megváltást.

Összefoglalva: jólesik napjainkban egy ilyen, tengerszem-tisztaságú kötettel találkozni, amely­ben még egy mulatságos sakkfigura-dramolettet, a Ha a bábuk beszélnéneket is kihallgathatunk…

Petrőczi Éva


A szerzőről:

Budapesten születtem 1975-ben, jelenleg is itt élek. Történeteket azóta írok, hogy írni-olvasni megtanultam.

2009-től rendszeresen jelennek meg írá­saim különböző folyóiratokban és anto­lógiákban.

Számos műfajban alkotok, a történelmi és a fantasy tartozik a kedvenceim közé (utóbbinál használom a Cyrus Living-stone álnevet).

A Hollószárny a félhold felett (In: A holló évszázada. Szerk.: Bíró Szabolcs. Duna­szerdahely, 2013.) c. novellámból 2016-ban rádiójáték készült.


Részlet:

„A népkonyhának már a gondolata is kínos az entellek­tüel számára. Elvégre milyen jogon nevezi magát értelmi­séginek, aki képtelen fenntartani magát, és még a kultúrára sem futja? Tanult emberek, több diplomával, alacsony fize­téssel? Ki érti ezt?

E fenti anomáliára mindig születnek – általában kor­mányzati ciklusonként eltérő – magyarázatok, ámde, mint tudjuk, szavakkal nem lehet üres hasakat megtömni. Netán mégis? Ne feledkezzünk meg az ún. bújtatott népkonyhák­ról, ahol a mindenféle értelemben kiéhezett értelmiségitásványvíz, pogácsa, szerencsésebb esetben minőségi borok is várják. Nevezetesen a kiállításmegnyitókon és a könyvbe­mutatókon.

Eme exkluzív népkonyhák etikettje igen szigorú. Ami a színházlátogatásnál kötelező, az itt kerülendő! A népkony­hai rendezvényen a ruházat lehet elegáns, de semmiképpen sem márkás. A fodrásznak még a tájékára se tévedjünk, szo­láriumozás, napozás pedig egyenesen tilos!

Már a megjelenésünkkel, testtartásunkkal igazolnunk kell, nekünk itt helyünk van. Tátongó bevásárlószatyorral ér­kezni udvariatlanság, még akkor is, ha az elénk tálalt finom­ságok az aznapi reggelink, ebédünk és vacsoránk is egyben.

A gyakorlott népkonyha-látogató mindig felkészül az adott író/költő vagy képzőművész munkásságából, és alkal­mas pillanatban hozzászól a témához. Arra persze ügyel­jünk, hogy a szereplési vágyunk őrlángon működjön.

Persze elengedhetetlen, hogy végül összebarátkozzunk az est szervezőivel és a meghívott vendéggel. Amennyiben szeretnénk, hogy a kultúra asztaláról a jövőben is – lehetőleg ehető – morzsák hulljanak az ölünkbe…”


Legalacsonyabb ár az elmúlt 30 napban: 1650 forint

25% kedvezmény

1 800 Ft

Adatlap
Szerző: Losonczy Attila
Cím: Panelek mögött
Részletes tematika: novella
Kiadó: Fekete Sas Kiadó
Megjelenés éve: 2021
Formátum: B6
Oldalszám: 120 oldal
Kötészet: kartonált, füles, ragasztókötés
ISBN: 978-615-6168-27-6