Tomaji Attila

Pentimento


A ki ezeket a verseket olvassa, hamar megsejti: a költé­szetet ősidőktől talányos jövő időkig egyetlen szellem írja, amely számtalan változatban dereng át a világon, de soha nem ragad meg efemer jeleknél, hanem azt keresi, ami végleges és végtelen. Tomaji Attila időtlen merülé­se, ókori mítoszokat idéző lélegzése, archaikus alapokat megidéző gesztusrendje ritka higgadtságot áraszt: fátyo­los-elégikus hangon fedezi fel és őrzi meg egy-egy pilla­natra a versben életének emlékezetben hullámló alaptu­dását, és rendületlenül tudja, hogy minden egyszerű, ami örök. Az ő Ikarosza a levegőre írja, amit öröknek gondol, az ő Daidalosza tudja, hogy fia nem halt meg, s ezért az egész jövőt megszülheti. Az ő égi világa sötéttiszta földi fényekből szövődik (lépten-nyomon Rilke jut eszünkbe ol­vasás közben), és kedvenc tündér eszményeit nem a világ néhány pontján keresi, hiszen immár mindenütt észlelni képes – olyan erővel szól, mint aki egyszer s mindenkorra megtalálta a belső forrást.

S hogy miről szól? Arról, amiről az az egyetlen költő, aki áthatja a világirodalmat: szerelem és dallam egymást megfoganó s egymás ellen feszülő orpheuszi kettősségé­ről, a szándéktalan földi létezés boldogságáról, a szív de­rűt és elégséget termő kiürítésének mozzanatairól, rokon és idegen holtak elmúlásáról és folyamatos visszatérésé­ről, a mindennapok szerkezetéről: a hűvös reggel, forró dél s néma este különös szövedékeiről.

Ajánlom, olvasó, utazz ezzel a költővel néhány csobo­gón át, és nézd: horgony nélküli hajó és szenvedély, az két rokon jelenés. Meglepődsz majd, ígérem: noha ringani fog lábad alatt a talaj, de közben megismered a szépség és a tudás villogó párhuzamait. Tomaji Attila verseinek hul­lámain egyszerre ismered meg a folyamot és a tengert.

Báthori Csaba


Tomaji Attila verseiben egy félelmetesen köznapi bukolika aurája bontakozik ki, amikor megszokottá, sőt idillivé válik az „iszkoló istenek” minden nyoma, amikor Orpheusz a parkok, büfék, presszók poklait járja és a „dal fordul vissza”. A versekből olykor a megidézett Satie szellemessége szól ki, Tomaji bezenéli és egy topográfus alaposságával tapogatja le a festői zebegényi tájat, ezt a par excellence plain air vidéket, de megmutatja azt is, hogy hol van az Alvilág bejárata.

Csehy Zoltán


Legalacsonyabb ár az elmúlt 30 napban: 1800 forint

25% kedvezmény

1 950 Ft

Készleten

Adatlap
Szerző: Tomaji Attila
Cím: Pentimento
Kiadó: Fekete Sas Kiadó
Megjelenés éve: 2019
Formátum: B5
Oldalszám: 132 oldal
Kötészet: kartonált, füles, ragasztókötés
ISBN: 978-615-5568-85-5