Varázslat, Zsolnay-tányérral

Szinte történelem előtti időnek érzem az 1979-es évet, amikor – 28 éves koromban – a Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelent első ver­seskötetem, a „Heléna bálja”. Azóta sokféle lírai válogatásom látott napvilágot, köztük egy ma­gyar-angol-német és egy magyar-szerb nyelvű is.

A jelen kötet darabjai 2022–2023 között ke­letkeztek. Különlegessége pedig az, hogy útra indító sorait, előszavát nem egy írótárs vagy éppen irodalomtörténész kolléga írta, hanem egy nagyrabecsült és szeretett baráti szerzőtár­sam, Székely György. Ő a János Kórház gasztroenterológus főorvosa, s ugyanakkor rangos hegedű- és klasszikus gitárművész, neves zenei szakíró, akivel számtalan szál köt össze.

Az első és legfontosabb talán az, hogy mindketten a Parlando című zenepedagógiai on­line folyóirat állandó közreműködői vagyunk. A második pedig az, hogy családjaink, s felcse­peredvén mi magunk is, szorosan kötődtünk és kötődünk Fischer Annie tündöklő, gőgöt nem ismerő tehetségéhez, természetes egyszerűségű lényéhez.

Részemről egyébként nem „programzene” az itt és más könyveimben is olvasható sok olyan vers vagy prózai mozzanat, amelyeket a muzsika és a gyógyítás ihletett. Hiszen nehezen induló kis életem első perceit anyám sebészorvos-ora­tóriuménekes öccsének kezében töltöttem.

Végül, de elsősorban: mélységes rokonságot érzek az írói hivatás és a gyógyítás között. Manapság, amikor az irodalom annyi emberi seb­zettségről, betegségről tanúskodik, s mégis oly kevés a gyógyulásnak, az életörömnek, olykor nem-vitriolos humornak szentelt mű, odaállok a „test békéjét” és a „lélek békéjét” helyreállíta­ni igyekvő őseim, rokonaim és barátaim mögé. Felkínálva szavaim nem életmentő, de talán néha életkönnyítő erejét. Köszönöm Székely Györgynek, hogy ezt felismerte és elfogadja!

Petrőczi Éva

Petrőczi Éva legújabb, huszadik verseskötete nem csak stílusával és mondanivalójával gyönyörködtet. Beavat egy különleges világba, amely a múltban gyökerezik, de a jövő­be lát. Szinte együtt él a múlt sok-sok szereplőjével: mint egy nagy család, amelynek hol egyik, hol másik szereplője bukkan fel a versekben.

Hol egy távoli orvos-ős, hol egy sebész-oratóriuménekes nagybácsi, hol a mindkettőnk számára oly fontos barát és nagy művész, Fischer Annie. Vagy éppen az élete utolsó hó­napjait élő Bartók Béla.

Nem szellemidézés ez, csupán a költőnő szeretetének megannyi bizonyítéka. Megjelenésük mégis olyan valós, hogy néha megborzong az ember. Hiszen ők élnek, boldo­gok, szenvednek, majd szomorú halált halnak. Lehet-e vi­dám a halál? Az nem, de a megbékélés lehetséges.

S a szavak feltámasztó ereje az, amely körüllengi Petrő­czi Éva alkotásait, minden műfajában, versben, család- és önéletrajzi regényekben, kisprózában, gyerekkönyvekben, s eddigi tizennégy tudományos, gyakran orvostörténeti té­mákat is feldolgozó könyvében. Beavatottként, sőt, közeli barátként kezel minket, olvasókat, és egyszerűen nem lehet letenni a könyveit. Újra elővesszük, ha lehet, újraolvassuk, és mindig észreveszünk valami huncutságot vagy békétlenséget. A tragédia és az életigenlés, a kritika és a humor egy­szerre jelenik meg a költeményekben egy különleges zenei háttérrel.

Székely György