Kéry László András

Visszapillantás

P. Ábrahám Dezső egykori miniszterelnök

Ábrahám Dezső (1875–1973) országgyűlési képviselő volt 1906-tól, 1918-ban a Károlyi-kormányban igazságügyi államtitkár lett. A Tanácsköztársaság idején Szegedre ment, ahol a nemzeti kormány miniszterelnöke volt 1919 júliusától egy hónapig. Így éppen az ő nevezte ki Horthy Miklóst fővezérré.
Később a Huszár-kormányban belügyi államtitkár, majd visszavonult a politikai élettől. 1920 és 1944 között ügyvédként dolgozott. 1944 novemberében a nyilasok túszként Sopronkőhidára, majd Németországba vitték. Visszatérése után a Magyar Szabadság Párt egyik alapítója lett, 1947-től 1949-ig Balogh István Független Magyar Demokrata Pártjának listáján volt országgyűlési képviselő. 1949-ben visszavonult a politikai élettől, 1951-ben kitelepítették. 1956-os szereplése miatt szinte élete végéig rendőrségi megfigyelés alatt állt.

Kéry László András (Győr, 1934) 1956-ban munkaszolgálatosként lett Tamásiban Forradalmi Katonatanács tagja, Ausztriába menekült, majd építészmérnökként Svájcban telepedett le. 1965-ben felvette magnóra P. Ábrahám Dezső emlékbeszámolóit. Alighanem ez ösztönözte az egykori miniszterelnököt, hogy megírja a Visszapillantást.

Kéry László András a regényes sorsú írást sajtó alá rendezte, kiegészítve az emlékbeszámolókkal, családi emlékekkel (, a könyvben előforduló politikai szereplők rövid bemutatásával.

A Könyvet Kéry László András jelentette meg.


Legalacsonyabb ár az elmúlt 30 napban: 3000 forint

40% kedvezmény

2 640 Ft

Adatlap
Szerző: Kéry László András
Cím: Visszapillantás
Alcím: P. Ábrahám Dezső egykori miniszterelnök
Kiadó: Kéry László András
Megjelenés éve: 2017
Formátum: A4
Oldalszám: 304
Kötészet: Kartonált, ragasztott
ISBN: 978 615 5568 42 8