|
Füst Milán

Írni I.-II.

A Füst Milán életmű-sorozat záró kötetei a hatalmas alkotópálya kisebb írásait foglalják egybe. A számos, először itt nyilvánosságra kerülő írás szorosan kapcsolódik a Tanulmányok című kötethez, és jelentősen módosíthatja a szerzőről kialakult képet.   A kötetek korából fakadóan kisebb borítót érintő hibák előfordulhatnak. Könyvritkaság.

Részletek
Fehér Kinga

Játékom marad

Fehér Kinga 1975-ben született Budapesten. Diplomáját a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán szerezte művelődésszervező és andragógia szakon. A Kodolányi János Egyetemen Petőcz András kreatív írás moduljainak hallgatója volt. Bár a versek kapcsán cseppent a kortárs irodalom világába, első kötete mégis egy izgalmas hibrid műfajú szöveggyűjtemény lett. A rá jellemző, szinte már védjegyévé vált százszavas kisprózákat és prózaverseket […]

Részletek
Fodor Ákos

Jelentés az útról

Mindannyian úton vagyunk – olyan úton, amelynek csak két biztos állomása van: a kezdete és a vége. Kié hosszabb, kié rövidebb; kié simább, kié rögösebb. Bejárhatjuk így is, úgy is: tétován botorkálva, katonásan menetelve vagy könnyed tánclépésben, futva-rohanva vagy ráérősen sétálva, bámészkodva vagy körül sem nézve, magányosan vagy másokhoz igazodva. Akkor is végigmegyünk rajta, ha […]

Részletek
Molnár Lamos Krisztina

Kaláris

Molnár Lamos Krisztina Angliában él, szakápolóként dolgozik. Írásai 2012-től jelentek meg többek között a Parnasszus folyóiratban, az Élet és Irodalomban, valamint internetes irodalmi portálokon. 2017-ben kiadónknál megjelent kötete, a Válaszúton (Egy magyar ápolónő történetei határokon innen és túl) irodalmi-szociográfiai jelleggel mutatja be, miért távozott Angliába, és hogy az ott talált világ és egészségügyi ellátás miben […]

Részletek
Kóka Rozália

Katyika meg Matyika

Az ismert folklorista és előadóművész bukovinai székely népmese feldolgozásait örömmel olvashatják a meseolvasó, mesehallgató és mesemondó gyermekek és a felnőttek is. „Életem során meséltem óvodákban, iskolákban, könyvtá­rakban, művelődési házakban, aranyozott színháztermek­ben, árvaházakban, börtönökben, elmegyógyintézetben, erdei tisztásokon, autóbuszokban, vonatokon, még vásár­ban is. Meséltem vidám és boldog embereknek, árváknak és elhagyottaknak, karácsonykor laktanyába zárt bakáknak, nyomorult, megalázott […]

Részletek
Peremartoni Zsuzsanna

Képekben – In Pictures

Peremartoni Zsuzsa versei érzékeltetik a világegyetem szellemeit, ráveszi az arra járókat, hogy lepihenjenek olvasni és álmodják a költő álmát egy kényelmes sarokban. A tény, hogy ez egy kétnyelvű kiadvány, talán rávesz pár olvasót, hogy elmélyedjen mindkét nyelv rejtelmeiben. *** The poems of Susanna Peremartoni are sensing the spirit of the universe, cajoling the bystanders to settle […]

Részletek
Zalán Tibor

Két színpadi játék

A kötet Zalán Tibor két látszólag nagyon különböző darabját tartalmazza, melyet összeköt a szerző műveire jellemző, keserű nevetést kiváltó reményvesztettség. Az unferlédi Shaw Pygmalion c. művének jelenkorra vetített, elvadított változata, melyben egy létszámleépítés miatt állásából elbocsátott franciatanárnő utcalánnyá züllesztése a tét. Fordított Pygmalion-történet, kétszeresen is, hiszen a darab visszafelé halad az időben, ezáltal, azaz a szöveg folyamatos és állandó […]

Részletek
Fodor Ákos

Kis téli-zene

Fodor Ákos kötetét leginkább saját szavaival érdemes „jellemezni”: „A haiku …nem harci induló szövege, nem szerelmeslevél, nem önajnározó szépelgés, nem muzeális műveltség bemutató. – Hanem? Hm. A haiku: haiku. Szerintem: valami igen kimunkált, keskeny, kényes rés, esetleg átjáró: Valóság és Igazság között.” A Fekete Sas Kiadónál eddig 6 kötete jelent meg + 1 válogatás, 1 […]

Részletek
Neményi Zsolt

Kishazugh csillagászat

„Ma éjjel álmomban megöltem három embert. Arra kellett rájönnöm, hogy életem legvalószerűbb eseménye volt ez. Valószerű, mint ahogyan minden álom valószerű, de a töprengés mi lehető öröme, mely elárasztott kora reggel, hogy erről gondolkodhattam, még életszerűbbé tette, és azon kaptam magam, hogy masírozok egy olyan irányba, mely irány soha nem engedi, hogy megtudjam, álmaimban valaha […]

Részletek
Avar Judit

Kőberótt

Avar Judit magánénektanár, régizenészként különböző kamaraformációkban énekelt és viola da gambákon játszott. A zenélés mellett önkifejezési formája az írás. Eddig megjelent kötetei: Füred fénye (Prospektus Nyomda, Veszprém – 2017) Női károgások (no­vum publishing – 2018) A csizmaszári bolha (Széphalom Könyvműhely – 2019) Füred fényei (Fekete Sas Kiadó – 2020)  

Részletek
Petrőczi Éva

Könyörgés, márciusi hóban

Petrőczi szövegeit sosem lehet szentimentalizmuson, heves érzelemkitöréseken vagy erős ítélkezéseken kapni. Mintha bármely olvasójának felkínálná a belehelyezkedés, a közösség lehetőségét, úgy invitál be (teljesen nem is kiismerhető, feltárható) világába, hogy nem kényszerít rá semmire. Petrőczi mindig csakis a saját nevében szól. Idegen volna tőle bármilyen kollektivizmus – noha nem rekeszti el az utat az elől, […]

Részletek
Füst Milán

Látomás és indulat a művészetben

A Látomás és indulat a művészetben, Füst Milán 1946-os egyetemi előadásai alapján készült. Első változata 1948-ban jelent meg. “Füst Milán nagyszabású esztétikája a XX. századi magyar tudományosság alapműve, amellyel érdemei szerint egyáltalán nem foglalkoztak, jelentőségét a kulturális nagy-közönség is alig ismeri” – olvashatjuk az 1997-es, a kéziratos és nyomtatott szövegelőzményeket egyaránt figyelembe vevő kiadásban, melynek […]

Részletek
Janáky Marianna

Magamba ragasztottalak

Janáky Marianna makói tanár-költő 8 esztendeje ír. Versei és kisprózái magyar és szlovák irodalmi lapokban is megjelentek, de már több kötete napvilágot látott. A “Magamba ragasztottalak” című alkotást legérzékletesebben a tavaly elhunyt kiváló irodalomtörténész és kritikus, Tarján Tamás szavai jellemzik: „A kisprózafüzér matériája a legtöbb élmény- és emlékezetponton eltér a megszokottól. A könyv finommegmunkálása épp a […]

Részletek
Keszthelyi Rezső

Magányt ragyogni

Keszthelyi Rezső életműve, mióta a szerző nincs köztünk, kivételes, a nemlétből titkosan táplálkozó erővel kezd sugározni. Ebben az esetben a közvetlen utókor szűk körben, de hallatlan hitellel igyekszik feltalálni és felmutatni azt az embert, aki megismerni akart és nem ismertté válni, elmélyülni akart és nem elvegyülni, és aki több évtizeden át kitartott kétellyel szemlélt istenei […]

Részletek
Sasha Marianna Salzmann

Magunkon kívül

Részlet a kötetből: „Nem tudom, hova megyünk, a többiek tudják, csak én nem.ˮ Ezzel a felütéssel indul a Magunkon kívül. A történet sűrített emlékfutamokban ide-oda kalandozik egy oroszországi zsidó család három generációja, múlt, közelmúlt és jelen, a sztálini Szovjetunió, az újraegyesített Németország és napjaink Törökországa között. A regény két főszereplője Alissza (Ali) és ikertestvére Anton, […]

Részletek
Fülöp G. László

Máramarosszigeti történetek

A főhősnek, a Máramarosszigeten élő tízéves kisfiúnak gyerekes csínytevései közben egyre inkább rá kell ébrednie 1944-45-ben, hogy az őt körülvevő történelem többfajtaképpen szól bele az életébe. A később emigrálni kényszerülő, ma az Amerikai Egyesült Államokban élő szerző igazi humorral, hol mosolyra, hol sírásra késztető módon, rendkívül olvasmányosan írja le és ismerteti meg az Olvasókkal egy […]

Részletek