
Szürkeháj
Két szürkehályog műtét szubjektív leírása a könyv, az orvosi beavatkozások előtti félelem, sőt rettegés, később az orvossal való megismerkedés bátorító hatása, a műtétek alatti érzések, közben minden momentum megfigyelése és a gyógyulásba vetett hit – első megközelítésben ez lenne a könyv. A versekkel gazdagított betegségkrónika nemcsak a szerző saját- és családi ,,szemészettörténetét” mutatja be, de […]
Részletek
Tanulmányok
Füst Milán tanulmányai először jelennek meg önálló kötetben. Életében csak későn, 1956-ban, majd 1967-ben adhatta közre őket emlékezéseivel, vallomásaival, bírálataival együtt, Emlékezések és tanulmányok címmel. Kötetünk darabjai 1908 és 1964 között keletkeztek, s felölelik Füst Milán teljes alkotói pályáját, hiteles keresztmetszetet adva irodalmi, esztétikai, lélektani gondolatainak. Olvasható e könyvben a szűkebb értelemben vett tanulmányok mellett […]
Részletek
Toljuk arrébb a piros bringát!
Boros István (1953—2005) író, újságíró, szerkesztő AZ ELTE jogi karán szerzett diplomát, majd a Magyar Nemzet munkatársa lett, s neve két évtizedig összefonódott az aranykorát élő napilappal. Nagy visszhangot kiváltó riportjai országos ismertséget szereztek neki, a riportrovat vezetőjeként pedig iskolát teremtett. 1997-ben megvált a laptól, és a Népszava főmunkatársaként dolgozott tovább. Ő szerkesztette az újság […]
Részletek
Tudok és tudhatok repülni
Petrik Adrien az Asszony és háza (2005), A másik kert (2009), A hideg szóda élvezete (2013) című könyveivel vált ismertté. A Fekete Sas Kiadónál megjelent, új műfajt teremtő (emailregény!) új könyve egy szerelem története, egy kapcsolaté, mely (házas emberekről lévén szó) a hétköznapi erkölcsök szerint illegális, és amely intellektuális csábítás útján szövődik. „Adrien negyedik könyve kicsit […]
Részletek
Uram, királyom…
Fügedi Erik neve fogalommá vált mind a hazai, mind pedig a külföldi középkorkutatók körében. E munkájában a magyar történelem 1400-as éveit mutatja be lendületes-olvasmányos előadásmóddal, mintha csak a mesék világába kalauzolna minket. Ugyanakkor máig érvényesen, rendkívüli adatgazdagsággal és alapossággal szól Zsigmond, “a király, a császár”, a Jagellók és a Hunyadiak korának világáról. A király, a […]
Részletek
Utazás Pestről–Budapestre
„Régi terek, utczák s házak fölött tartok szemlét s régi emberek vonulnak el az olvasó előtt… Kevesen élnek már azok közül, akik velem együtt szemlélő tanúi voltak annak a csodálatraméltó átváltozásnak és haladásnak, mely Budapestünket Európa legszebb s legrendezettebb fővárosai sorába emelte… Isten szerezze, hogy ennél is nagyobb fényre, belső gazdagodásra s külső díszre derüljön” – […]
Részletek
Vágóhíd
A történet legnagyobb része 1975-ben játszódik, tehát még jócskán a magyar szocializmus zsákutcájának a vége előtt vagyunk, mikor is a rendszer még mindent elkövetett önmaga fönntartásáért. Két egyetemista szerelmének történetéről esik szó, amely egy csaknem tragikus kimenetelű szakítással végződik. Mindezt a főhős akkori naplójából, valamint napjainkban a naplórészletekhez fűzött följegyzéseiből tudjuk meg a történet logikája […]
Részletek
valami valamihez hozzáér
Dicső Zsolt, „valami valamihez hozzáér” című új kötete, a Mészöly Miklós Emlékplakettes, Közjóért kitüntető díjas költő hetven verset tartalmazza hét beszédes című (sárga hatos helyijárat, haikurásszuk egymás, kötőszavak, felkért fejezet, írok majd egy, a takarítónő szabadnapja, már) fejezetbe rendezve. „Olykor az elmélyedés, máskor a nyerítve nevetés, az irónia-önirónia keserédes tűnődései ezek a versek. Zsonglőrködés a […]
Részletek
Varázslat, Zsolnay-tányérral
Szinte történelem előtti időnek érzem az 1979-es évet, amikor – 28 éves koromban – a Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelent első verseskötetem, a „Heléna bálja”. Azóta sokféle lírai válogatásom látott napvilágot, köztük egy magyar-angol-német és egy magyar-szerb nyelvű is. A jelen kötet darabjai 2022–2023 között keletkeztek. Különlegessége pedig az, hogy útra indító sorait, előszavát nem egy írótárs […]
Részletek
Világgá maradok / Hasonállatok ABC-be
Aki Dicső Zsoltnbak bármely művét olvasta, ismeri az író-költő groteszk, fanyarkás, s egyben kacagtató hangvételét, egyedi stílusát. A „Világgá maradok” egyszerre képes „belehelyezkedni” a gyermeki világszemléletbe, azaz a gyermek nézőpontjából láttatja a világot, s ugyanakkor a felnőtt ironikus „rácsodálkozásával” mutat görbe tükröt életünkről. A másik könyv állatokról szól, akik nem teljesen olyanok, mint hétköznapjaikat élő társaik. […]
Részletek
Vizit éjes éjjel
„… ültünk hallgatók az asztalnál, előttem egy harmatgyenge prolongátor próbált válaszolni a kérdésekre. A prof hallgatta egy darabig a szánalmas feleletet, aztán rekedt hangon megszólalt. Az idős orvos néhány mondatával egy új világra nyitott ablakot. – Nézze, kolléga úr… nekem semmiből nem áll, hogy átengedjem… Kap egy elégségest, de fogadja meg egy öreg orvos tanácsát. […]
Részletek
Walden
Thoreau… Thoreau… mintha valami titkos jelszó lenne. A természettel harmóniában élőké és a polgári engedetlenség jogát vallóké. Henry David Thoreau öntörvényű filozófusként a XIX. századi Amerikában Rousseau eszméjét igyekezett megvalósítani. Ő volt az, aki először leírta és kifejtette a polgári engedetlenség fogalmát, vallván, hogy az államnak nincs több hatalma felettünk, csak amennyit ráruháztunk. Természetközeli eszmefuttatásokban […]
Részletek
Zaj-szünet
Fodor Ákost a magyar haiku mestereként tartják számon, és való igaz, hogy számos művének e japán eredetű versforma ad formai keretet. Ám lírai mondandója jóval tágasabb és sokszínűbb annál, mintsem hogy egyenruhába lehetne kényszeríteni – és ő nem is tette ezt: minden egyes alkalommal gondosan mérlegelte, milyen „öltözetben” szeretne mutatkozni egy-egy verse: haikuként, vagy épp […]
Részletek
Zene-idő
Szinte mindig vele volt a zene – körülötte is, benne is. Egykor zongorázni és fuvolázni tanult, konzervatóriumot végzett, majd a Zeneakadémián diplomázott; sokáig dolgozott zenei szerkesztőként és zenetudományi munkát is végzett. Több mint ötven zenés színpadi mű szövegének fordításában, megírásában működött közre. Fodor Ákos (1945–2015) hivatásává azonban a költészet vált, egyik jellegzetes versformájává/ műfajává pedig […]
Részletek
Zuhanó délután
A szabadkai születésű költőnő verseit korábban folyóiratokban olvashattuk, első kötete, a Dél 2019-ben jelent meg a Fekete Sas Kiadó gondozásában. Verseit azóta is rendszeresen közli a Magyar Szó kulturális rovata, a Kilátó, és időnként a budapesti Vigília folyóirat. A Zuhanó délután az utóbbi három év lírai gyümölcse. A költészet mellett a szerző életútjának továbbra is […]
Részletek