
Fülszöveg (könyv)
Fodor Ákost olvasni is jó, hallgatni is jó. Talán mert a művei olyan időtlen belső térbe vezetnek, amely lehetővé teszi a csendes elmélkedést, a dolgok újragondolását, a lélek fókuszának finomhangolását. A találkozást önmagunkkal. A szerző verseiből összeállított második, Fülszöveg címmel megjelent hangoskönyv jó alkalmat ad arra, hogy ki-ki fülétől a szívéig engedhesse Fodor Ákos érzelmekkel, […]
Részletek
Füred fényei – Lights of Füred
Szerencsés ember Avar Judit, akinek megadatott, hogy zenészként, költőként és érzékeny emberként egyszerre lássa és élje át a Balaton fényeit. Márpedig a legszebb helyről, Füredről nézve végig a tó vizén, ahol az egész évet (kisebb-nagyobb szakaszokban) tölti. Avar Judit mindezt átteszi egy más fénytörésbe, más hangsávokba, amelyeket csak ő lát és ő érzékel. S mellé […]
Részletek
Füst Milán magángyűjteménye
A Füst Milán magángyűjteménye – Költő festmények társaságában című albumot a Füst Milán Fordítói Alapítvány kuratóriuma díszkiadásban jelenteti meg. A kiadás újdonságát az adja, hogy az albumban szereplő festményeket és grafikákat, Füst Milán és felesége, Füst Milánné Helfer Erzsébet magyar vonatkozású magángyűjteményét, ebben az összeállításban először látja az olvasó. Az egyes művek jobb megértését segítik […]
Részletek
Giordano Bruno ars-poétikája az exaltáció-tan tükrében
Giordano Bruno reneszánsz filozófus, komédiaíró, a modernitás legfontosabb filozófiai nézeteinek előfutára, aki a szabad gondolkodás vértanújaként vonult be a történelembe: 1600-ban eretnekség vádjával elítélték, és a római Virágok Mezején máglyán megégették. Leginkább a végtelen, panteisztikus univerzumról alkotott misztikus, költői víziójáról vált ismertté, melynek határtalan tere számtalan csillagvilágot (naprendszert) foglal magába, s ily módon előrevetíti a […]
Részletek
Gondolatok pelenkában
„…műfaji aranycsináló.”, írta Tarján Tamás még 2015-ben. Akkor már jelentek meg Janákynak verses interjúi és dráma-pantomimjei. Ez a kézirat is újszerű. Szépirodalmi igénnyel megírt, szórakoztató írásmű. Kedves, szeretetteljes „Nicsak, ki beszél még?” parafrázis. A szöveg meg se próbálja leplezni fikcionalizáltságát, és nyelvileg jól formált. Hangulatos, derűs, olykor idealisztikus, finoman didaktikus, 100.000 karakteres nagyi napló az […]
Részletek
Gonghangok
Fodor Ákos az aforisztikus haikut műveli, nála a koan bölcs tanítása egybefonódik a haiku műfajával. Haikuit általában a közép-európai sors vállalása jellemzi. Ironikus-önironikus bölcselet az övé, haikuiban rendkívül sok a játékosság. „Örülnék, ha alkatom és működésem valamelyest GONGszerűnek bizonyulna – a többi: Játékosaimon múlik.” – írja tizenhetedik kötetében a költő.
Részletek
Gulácsy Lajos
Gulácsy Lajos (1882-1932) a századforduló magyar festészetének egyik legmagányosabb és egyben legrejtélyesebb alakja. Miközben művészetét már életében csodálat övezte, 1907 és 1911között megrendezett kiállításai komoly sikert arattak, egész élete folyamán súlyos megélhetési gondokkal küszködött, amihez lassanként, elmebajának kiteljesedésével a művészeti életből való kirekesztettsége társult. Noha azóta a gyűjtők körében az egyik legkeresettebb és legdrágább művészként […]
Részletek
Gyöngyök, göröngyök
A magyar haiku mestereként számon tartott, 2015 februárjában elhunyt Fodor Ákos így írt készülő, válogatott verseket tartalmazó könyvéről, mely végül első posztumusz köteteként jelenhetett meg: „…verseskötetem örök-új témája: a szerelem. Bő fél-évszázad élményeit, tapasztalatait, gyönyörűségeit és kínjait, kudarcait és sikereit »sorolják el« e tárgyú verseim. Tervem szerint mélységesen komoly és csillámló játékosságú művek »társalognak« itt […]
Részletek
Györkös Mányi Albert metszetei
Mi történik akkor, ha egy izzó palettájú festő szinte teljesen lemond a színről? Miképpen elevenedik meg mégis – látszólagos színtelenségében – egyik legpompázatosabb, színekben leggazdagabb népi világ: a Kalotaszeg? Többek között erre az izgalmas kérdésre is választ adott az a kiállítás, amelyet a 2020-as és 2021-es évben láthattak Kolozsvárt, a Györkös Mányi Albert Emlékház látogatói, […]
Részletek
Ha az erdő beszélni tudna
Erdő. Mindössze négy betű. Ennek a négy betűnek olyan hatalma van boldogulásunkra és boldogságunkra, melyet nem könnyű szavakkal leírni. Aki viszont megízleli ezt az örömforrást és életérzést, az tovább akarja adni. Neked. Nekünk. Mindenkinek. Az utókornak. Az erdők még mindig tele vannak rejtélyekkel, még mindig rengeteg megfejtenivalót tartogatnak a tudósok számára. De bármi, ami eddig […]
Részletek
Hadikfalvi betlehemes (CD-melléklettel)
A bukovinai Hadikfalváról való betlehemes pásztorjáték – csodálatos kincs. Kóka Rozália, az ismert folklorista és népművész hat éves volt, amikor falujában látta a téli ünnepkörhöz tartozó „csobánolást”. Azután fiatal tanítónőként, 1973-ban szedte össze a fellelhető dallamokat, szövegeket, szokásokat, majd elindult Gyímesbe, ahol még élőben láthatta a pásztorjátékot. Körútján Bukovinában is kiegészíthette gyűjtését. Ekkor már működött […]
Részletek
Halottként él az Isten
Aki nem eléggé cigány a saját tradícióihoz ragaszkodó cigány kisebbségben, és nem eléggé magyar a többséget alkotó gyergyói-medencei magyar kisebbségben, az utóvégre a senki földjén, kiszorulva fogja átvirrasztani, illetve megsejtetni a hátralévő mindennapjait. Ezt a kettős identitást felvállaló, de a kettőt egymással kibékíteni nem tudó költő a tehetetlenség bűntudatától szenved, s a belőle fakadó tragikus […]
Részletek
Három nap egy esztendő
Szonja German immár második, a kétnyelvűség fűszeres nyomait változatlanul magán viselő kötete valódi csemege a magyar irodalmi polcon. A Három nap egy esztendő ott kezdődik, ahol a számtan, a fizika s néha még a józan ész is csődöt mond. Rébuszoktól mentes, mégis sejtelmes írásaiban az idő legkevésbé sem lineáris, és a 2+2 számtani összege sem […]
Részletek
Három testvér legendája I.
A sorozat a 11 éves Kelner Liza történetét meséli el, aki Vácrátót falusi nyugalma után bekerül a folyton nyüzsgő és határokat nem ismerő mágusvilágba. Egy olyan iskola növendéke lesz, ahol egymást érik a rejtélyek és bűbájok, titkok és meglepetések. Könyves Karolina tizenkét évesen írta meg az első kötetet, most, a harmadik küszöbén is csupán tizennégy […]
Részletek
Három testvér legendája II.
A sorozat a 11 éves Kelner Liza történetét meséli el, aki Vácrátót falusi nyugalma után bekerül a folyton nyüzsgő és határokat nem ismerő mágusvilágba. Egy olyan iskola növendéke lesz, ahol egymást érik a rejtélyek és bűbájok, titkok és meglepetések. Könyves Karolina tizenkét évesen írta meg az első kötetet, most, a harmadik küszöbén is csupán tizennégy […]
Részletek
Három testvér legendája III.
A harmadik kötettel folytatódik Kelner Liza és barátai története… Évek teltek el azóta, hogy a lány rádöbbent, hogy ő a kiválasztott. A mágusvilág most ismét a háború peremén áll, és mindhárom „testvérre” szükség van ahhoz, hogy megakadályozzák a feketemágusok győzelmét. A világ korántsem fekete és fehér. Barátokból ellenségek, ellenségekből barátok lesznek, és semmi sem az, […]
Részletek