
A füst vállalása
Ezeket az írásokat 2021 reményteli és 2022 nagyon szomorú márciusa között, tehát éppen egy év alatt vetettem papírra. A 2021-es év valamelyes enyhülésbe-gyógyulásba forduló júniusa ettől függetlenül szép ráadásként mégis megajándékozott egy magánemberi „A hetedik te magad légy!” élménnyel is, hiszen hat kislányt követően ekkor született meg, nem sokkal hetvenedik születésnapom után, metaforikusan szólva egy […]
Részletek
A kötet címe
Szepes Erika írja a kötet (a haikut általában, a szerző alkotását végigelemző) tanulmányában: „Tragikum, abszurd, paradoxon, lírai kép – nem zárják ki egymást. Megférnek abban a műfajban, aminek lényege, hogy az élet teljességét mutassa 17 szótagban.” “Az ön-azonosság kérdésének megválaszolására a zen több fogalmát körüljárja: a tudatos jócselekedet egy bántóan jó rímmel teszi abszurddá, egy […]
Részletek
A látogatás emléke
Petőcz András sokszorosan díjazott író, költő ezúttal egy izgalmas verseskötettel állt elő, mely a Fekete Sas Kiadó gondozásában jelent meg. Sokan, sokféleképpen tűnnek fel a kötet lapjain: Oscar Wilde, Tandori Dezső, Pilinszky, Mozart és a szobrász Pygmalion mellett Weöres és Ferlinghetti. De Semprun nagy utazója, a „semuri fiú” is vagy éppen Kavafisz, aki szerint mindig […]
Részletek
A természet képei – a természet versei
Petrőczi Éva újabb verseiből nyújt át egy csokorral. A kötet Lipovszky György csodálatos természetfotóival válik teljessé, melyek a költeményeket ihlették. „Dr. Lipovszky György egy kis nógrádi falu, Kálló és környéke orvosaként végez áldozatos munkát már évtizedek óta, derűsen és fáradhatatlanul. Ez a szép hivatás az utóbbi években kibővült egy másikkal: a természetfotózással, s páratlan szépségű […]
Részletek
Ambivalencia
„Ezek a versek az örökké úton levő költő kitárulkozó kollázsai tele napfénnyel, jó kedvvel, vágyakozással és szerelemmel. Útjai során megnyitó sajátos belső valóságának elegánsan romantikus leírásai, melyek elvihetik az olvasót a szerző álomvilágába.” (Gyukics Gábor) Peremartoni Nagy Zsuzsanna tanár, keramikus, költő új (a Selfportrait percekben c. után a második) verseskötetét ajánljuk figyelmükbe. A világot járt szerző utaztató […]
Részletek
Átköltések – Szavak az árnyékomhoz
1934-ben jelent meg szerzői kiadásban Szántóné Kaszab Ilona Szavak az árnyékomhoz című verseskötete, amely friss látásmódjával, meglepő fordulataival nagy feltűnést keltett a hozzáértők között. Később ezeket a költeményeket a Füst Milán összegyűjtött versek ediciók egy részében önálló egységként mint „átköltéseket” ismerhették meg az olvasók. Ki írta hát ezeket a műveket? Mennyi ezekben a versekben Szántóné […]
Részletek
Az amatőr
Talán jártál már te is így. Kihúzol egy fiókot egy régi szekrény aljából, és találsz egy halom elfeledett családi negatívot. Perforációval vagy anélkül, repedezett felületű, töredezett szélű, matt celluloid-acetát homályos lapjait, üveglemezeket, netán rézlemezeken homályló képeket, s hirtelen elhatározással a fény felé tartva egyet-egyet közülük – próbálsz a múltba látni. Ha ismered ezt a hunyorgó […]
Részletek
Az idők vonulata
„Az erdei környezetben, természet közelben felnőtt lelkész, tanár és költőnő, Sebestény-Jáger Orsolya jól ismeri a Teremtés rendjét, a mi türelmetlen huszonegyedik századunkban már elfeledett ritmust. Ez adja négy évszakba rendezett bemutatkozó kötetének egyik varázsát. A másikat pedig a minden, szépen kimunkált sorában megnyilvánuló hűség: elsősorban Istenhez, akit tisztel és szeret annyira, hogy istenes verseiben tartózkodik […]
Részletek
Benső beszéd: hangminta
Egy hangoskönyv valószínűleg akkor éri el célját, ha saját benső beszéddé lényegülve szólhat tovább bennünk. Fodor Ákos versei sokak gondolataiban-érzéseiben keltek már önálló életre, ekképp a szó szoros értelmében velünk élnek. Éppúgy idézik őket irodalmi esteken és iskolai ünnepségeken, mint honlapokon, blogokban, videókban, pólókon, bögréken, ékszereken és más tárgyakon, vagy könyvek, cikkek mottójaként és esküvői […]
Részletek
Benső beszéd: hangminta (e-hangoskönyv)
Egy hangoskönyv valószínűleg akkor éri el célját, ha saját benső beszéddé lényegülve szólhat tovább bennünk. Fodor Ákos versei sokak gondolataiban-érzéseiben keltek már önálló életre, ekképp a szó szoros értelmében velünk élnek. Éppúgy idézik őket irodalmi esteken és iskolai ünnepségeken, mint honlapokon, blogokban, videókban, pólókon, bögréken, ékszereken és más tárgyakon, vagy könyvek, cikkek mottójaként és esküvői […]
Részletek
Beszédes kép / Képes beszéd
Azoknak, akik szeretik és támogatják a kultúrát és a művészetet, szeretnénk figyelmébe ajánlani Díner Tamás fotóművész és Fodor Ákos költő BESZÉDES KÉP / KÉPES BESZÉD című, 2021 júliusában megjelent könyvét. A könyv exkluzív kiadvány, számozott, aláírt (nem dedikált) példányai nem kerülnek bolti forgalomba. METAOPTIKA Nagyon figyelj, mert a világot teszed is azzá, aminek látod. A Fekete […]
Részletek
Dél
1961 őszi napéjegyenlőségének hajnalán születtem Szabadkán. Tizenkét évesen egy délvidéki szavalóverseny győzteseként jártam először Budapesten, s ez az élmény meghatározta a pályaválasztásomat. Az ELTE magyar-esztétika-filozófia szakán végeztem. 1986 óta tanárként dolgozom. Írásaimat ezidáig az Új Symposion, az Üzenet és a Vigília közölte. Lőrincz Teréz Intellektuális líra ez, fegyelmezetten analitikus, de láttató eredményében tökéletesen érzéki […]
Részletek
Dido utolsó üzenete
Hosszú iker-múzsafi-múzsalány barátság állomása ez a kis kötet. Csaknem harminc évvel ezelőtt a Fiatal Művészek Klubja hozott össze nemzedéktársammal, Barabás Mártonnal. A mintegy három baráti évtized, az együtt érző jelenlét egymás életében igen fontos számunkra, miként a tudat is, hogy van kire számítanunk a mai magyar művészeti élet nem mindig kék, nem mindig kristálytiszta ege […]
Részletek
Égiposta
Felkent poétáink közül is sokan irigyelhetnék a költői mesterség fölényes birtoklásáért — írtam valaha a „rímhányó” Romhányi Józsefről, aki barátnál több volt nekem, szinte már a hozzátartozóim között tartottam számon. Ugyanezt mondhatom el lányáról, Ágnesről, aki nem csupán apja egyenes jellemét, görcsoldóan derűs természetét-kedélyét, de kivételes vénáját is örökölte. Virtuóz rímjátékai, tökéletes librettó-fordításai, szellemes könyvei […]
Részletek
Fejfák
Süli Istvánnak már több prózai kötete látott napvilágot. A Fekete Sas Kiadónál ezidáig egy munkája jelent meg, a “Romok – Egy honpolgár feljegyzései”, most azonban egyidejűleg két könyve kerülhet a polcokra. Az “Elindulok a tér felé” próza, a “Fejfák” azonban lírai jelleggel íródott. A “strukturált rövidszövegek” költőelődök emlékére, és -modorában írt versek. A kötet külön […]
Részletek
Folyóhang
„Hol a keserves istenben van az, ami / miatt éltem én is, mint a szarvasok.” – írja Tomaji Attila Semmi és valami című versében, és talán tényleg ez az egyetlen kérdés, ami egész életünkben kísért minket. A Folyóhang című kötet nem válaszolja meg ezt a kérdést, ennél többre vállalkozik: egy ember „vertikális” életének meghatározó pillanatait […]
Részletek